Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zsolti herceg meséje

Keresztfiamnak - Zsoltikának

 

Egyszer volt, hol nem volt lehet, hogy az Óperenciás tengeren is túl, vagyis nem is volt túl rajta, hiszen éppenhogy benne volt, mivel egy kis sziget, amiről a mese szól. Szóval Nevesincs szigeten, ahol éppen hercegség volt a divat és éppen Zsolti herceg volt a jogosult a trónra, de még a papája ült rajta. Nos itt történt ez az eset. Zsolti herceg a 10. születésnapjára kapott a papájától egy aranyszőrű pónit, hogy kisfiú méreteinek megfelelően el tudja sajátítani a lovaglás művészetét.

A hercegfi szorgalmasan gyakorolt Pajkossal és nagyon szépen haladt a tanulásban. Persze Pajkos nagyon sokat segített neki. Például sosem dobta le a hátáról, és mindig végrehajtotta, amit kisgazdája kívánt tőle. Ám Zsolti sem maradt adósa a kis póninak: kockacukorral kényeztette és nagyon sokszor megdicsérte. Amint volt egy kis ideje meglátogatta az istálóban és igazi jó barátok lettek, minden titkukat megosztották egymással.

Egyszer aztán elérkezett az idő, hogy Zsoltinak át kellett vennie a papájától a hercegséget. Nevesincs sziget törvényei megkívánták a leendő uralkodótól, hogy jól felkészülten vegye át a trónt, ezért a szokásnak megfelelően Zsoltinak három próbát kellett kiállnia, így bizonyítva rátermettségét a sziget kormányzására. A három próbát az udvari tudósok szabták ki. Zsolti izgatottan várta mi lesz az a három feladat, amivel meg kell birkóznia. Összeült a Nagytanács és a hercegfi elébük járult. A legidősebb tudós, a nagy szakállú csillagász Páma-apó így szólt az egybegyűltekhez:

-         Felséges Herceg úr, Nagyságos Hercegfi és tisztelt jelenlévők, azért gyűltünk most itt össze, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Szigetünk új uralkodója Zsolti herceg alkalmas-e arra, hogy elfoglalja helyét a trónon, miután Felséges Herceg urunk nyugdíjba vonul. Ezért aztán meg is kérem kollégámat Láma-apót, ismertesse a feladatokat, amiket a Tanács múlt éjszaka meghatározott.

Köpcös, kis kopasz emberke állt fel és meghajolt a résztvevők felé:

-         Nehezen született meg a döntés, de miután sikerült megegyeznie a Nagytanácsnak, így felolvasom az első feladatot: „Zsolti hercegnek be kell mutatnia milyen diplomáciai ismereteket sajátított el az évek során.”

Zsolti herceg előlépett és bemutatta minden tudományát ezen a téren. Egy kisebb előadást tartott arról milyen helyzetben mi a legmegfelelőbb viselkedés, be is mutatta a meghajlásokat, az üdvözlő szövegeket. Osztatlan sikert aratott, nagy tapssal jutalmazták, és ez azt jelentette, hogy kiállta a próbát.

-         Akkor felolvasom a második próbát: „Zsolti hercegnek ki kell állnia a bajvívás próbáját, hogy megbizonyosodjunk róla méltó vitéz ül-e a trónra”.

Kimentek az udvarra, ahol Pajkos már felnyergelve várta. Mielőtt elkezdődött volna a bemutató, a póni átbucskázott a fején és gyönyörű aranyszőrű táltos paripa lett belőle. Pajkos hátán megmutatta mit tanult a lovaglás művészetéből és megvívott a fekete lovaggal. Persze legyőzte, így kiállta a második próbát is. Következett a harmadik próba:

-         Az utolsó próbán hosszan vitatkoztunk, végül egy ellenvetéssel Manó-apó javaslatát fogadtuk el. „Zsolti hercegnek el kell utaznia a nagy szárazföldre, hogy világlátott uralkodónk legyen és ne csak a mesékből ismerje meg az idegen tájakat, hanem személyes tapasztalata is legyen mielőtt trónra ül.

A hercegné felzokogott, hiszen ezt a próbát csak nagyon ritkán szokták javasolni, és Ő nagyon féltette „kisfiát” az ismeretlentől, de nem tehetett ellene semmit, hiszen a Tanács határozatát semmi sem változtathatta meg. Zsolti izgalommal és félelemmel várta az indulást. Szomorú volt, hogy el kell hagynia szülőföldjét, ugyanakkor örült a kalandnak és persze annak, hogy Pajkossal mehetett. Rövid búcsúzkodás után fel is pattant a táltos hátára, nyakába akasztotta az anyjától kapott tarisznyát, ami tele volt hamubasült pogácsával, megsarkantyúzta Pajkost és máris a felhők között vágtattak. Útközben ezercsodát láttak például olyan hatalmas „madarakat”, amiknek a szárnyuk ezüstösen csillogott, furcsa berregő hangot hallattak és a szárnyuk mozgatása nélkül repültek; de ez még mind semmi: az egyikhez közelebb repültek és látták, hogy emberek ülnek a „madár” begyében.

          - Láttad? – kérdezte Pajkost – biztos megette az embereket. Nem kellene szerinted kiszabadítani őket?

           - Szerintem nem avatkozhatunk bele – válaszolta Pajkos – egyrészt az a „madár” óriási, nem bírnánk el vele, másrészt tudod mi a feladatunk megfigyelni mindent, hogy otthon elmesélhesd.

           - Soká érünk még a Szárazföldre? – kérdezte Zsolti.
          - Nem hiszem, ha ilyen hetven mérföldes sebességgel tudunk repülni, pár óra múlva ott leszünk.

Kicsit lejjebb ereszkedtek és megpillantották a tengert. Alattuk éppen egy hatalmas hajó úszott. Innen fentről is látták milyen óriási hálót vetettek ki a hajóról. Zsolti megrökönyödve figyelte a vergődő töménytelen halat.

-         Te Pajkos! Ezek meg mit csinálnak? Az összes halat kifogják egyszerre? De minek nekik ennyi hal? Nevesincs sziget egész lakossága élete végéig halat enne ekkora mennyiségből!
-         Tudod Zsolti, én úgy hallottam, egy nagybátyámtól, aki versenyló volt, és sokáig élt emberek közt, hogy az emberek a Szárazföldön nagyon sokan vannak, hatalmas városokban élnek és mindent pénzért vesznek, így ezek biztos azért fognak sok halat, hogy azoknak, akik nem fognak eladhassák!
-         Na hallod, mostmár nagyon kíváncsi vagyok a Szárazföldre, meg az ott élő emberekre.

Hamarosan meg is érkeztek a Szárazföldre, egy hatalmas város kicsinyke parkjában szálltak le. Mivel késő este volt már a parkban senki sem járt. Pajkos legelt a finom fűből; Zsolti evett a hamubasült pogácsából, aztán ittak a szökőkút vizéből és lefeküdtek az egyik fa alá.

Azt, hogy a városban milyen kalandokba keveredtek, majd legközelebb mesélem el.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.